"Nézd milyen tapintatosan ereszkedik ránk az este. Mély zöldekké változnak a fák levelei a tompuló fényben, a sötétség hírnöke langyos fuvallatával megsimogat, lecsendesíti a benned háborgó gondolatokat.
Elmúlik ez a nap is, és minden elmúlásban van valami emelkedetten szép és békés.
Azért lássuk be Bendegúz, hogy mekkora szerencse, hogy mi ilyen jól el tudunk beszélgetni egymással.
Ez igazán fontos egy ember életében, nem lehet állandóan magamba beszélnem. Na meg gondolom, neked sem mindegy, neked is kell egy társ, amit neked is megadott a sors.
Egy rossz szavunk sem lehet, de ha belegondolok, nincs is.
Élünk.
Mit akarhatnánk még."

szevasztok

2009.04.15. 00:33

úgy döntöttem hagyom a picsába ezt az egész netes szart, végleg. elegem lett a sok okoskedvesjóemberből, akik megcsinálják nekem a szart aztá meg elhúznak a vérfaszba.

persze leírhatnám, h mi/mik voltak azok amik igazán odabasztak. nekem. dehát tökmindegy, h leírom-e vagy sem, mer ettől függetlenül nekem ezekkel ugyanúgy együtt KELL élnem. és akkor már inkább nem. és azért nem, mert ugye azt sajnos nem én döntöm el, h ki milyen, mit csinál. csak az ezekre adható reakció a sajátom.

van az, h a szenvedélyek esztelenségét mindig többre becsültem a közöny bölcsességénél. ígyhát ebben a szellemben: bőnyállal.

 

"elolvastam a hosszabb leveled újra. és valóban igazad van, semmit nem adtam neked sosem.gondolom mer neked nem volt mit. még valamin gondolkodtam, hogy mér érzem magam rosszul mióta döntöttem.és azért, mer pár nappal ezelőtti döntésemmel csupán egy újabb dührohamod akartam elkerülni. annak az akaráshoz vagy kedvhez kevés köze volt. pedig nem vagy te veszélyes. csak résen kell lenni, mert gátlástalanul igyekszed te is elérni amit akarsz. és nem válogatod az eszközeid. szóval a rossz érzés maradt. és tényleg,te nem értessz hozzám és én nem értek hozzád, igen, ilyen egyszerű. én tanultam belőle és többé nem vállalok szerepet idegen életekben és nem teszek kivételt. ez a válasz a kérdésedre. többé nem leszel velem közönséges és én veled öntelt. kiszállok. már most megkönnyebbültem. a postaládám itthagyom,  mer tudom, hogy szereted, ha a tiéd az utolsó szó.nem volt célom megbántani mindezzel ha hiszed ha nem, ha keltettem is benned bármiféle érzéseket korábban bármikor, azért nem kérhetek bocsánatot"

dühroham: ki ne kapna agyfaszt megszámlálhatatlan, hetekig/hónapokig tartó eltűnések után? és ki az, akinem előlegezné meg az újbóli "bizalmat"? ha van ilyen, esküszöm, h szent emberként fogom kezelni.

hozzáértés: sajna az már csak úgyvan, ha valaki leszól, lekezel, magas lóról beszél hozzám azzal csak bunkó tudok lenni. ez az én gyengeségem, kövezzenek meg érte. azabaj, h bár a kinekvanigaza eléggé szubjektív, dehamár.. szóval, ha beismerésre kerül, h -nekem- akkor mérkellez? az pedig nem vitás, h lényegtelen momentum, ugye, h részemről sosem vmi hatalmi játszma volt mindez, pusztán a feleslegesen berögzült védekezési sémákat, téves világszemléletet írtottam(itt visszautalnék rá, h mindez beismerésre került, így ugye szubjektivitásnak itt helye nincs). hozzáértés, hát.. van? nem, nincs tényleg. alapvetően nincs. pedig nemolyan nehéz ám felfogni -szerintem- ha valakibe belerúgok, az visszarúg. nem álomvilágban élünk, ahol királykisasszonyok, és hófehérparipás hercegek vannak. dehát még a mesékben sincs ilyesmi, nemigaz? egyvalakit lehet rúgdosni büntetlenül, dehát az márinkább tárgy ugye, mivel halottról beszélünk. de élő embert..

további részéről annyit, hogyhát arra inkább nem reagálnék itt. merhát máshol megtettem, meghát nem is érdekel már.

egy folyamatábra lezárásként:

találkozunk?->(háromnapeltelik->anyád)igen->(anyád értelmezésre kerül)->nem mégse(lásdfent)->anyád

igen. bunkó vagyok és paraszt. és már nyugodt is.

Szerző: Phátyol Ferenc

2 komment

Címkék: kaki

meg azt is, hogy lehetnék kevésbé, öö erre nem emlékszem, de valami olyasmi volt, hogy eh basszus tényleg nem emlékszem:( de a lényege valami olyasmi volt, hogy lehetnék kevésbé vehemens mikor kifejezésre juttatom nemtetszésem. ami hát végülis jogos kritika azt hiszem. meg azt is mondták, hogy a lányok szeretik a ha bocsánatot kérnek tőlük.végülis ez sem áll semmiből, úgyhogy:

cím

2009.04.10. 13:27

csekidát

2009.04.07. 01:55

kelynek

2009.04.06. 02:18

oké

2009.04.03. 00:57

ha valaki nem tudja mit akar, a jelenlétem kb annyira felesleges, mint egy cigihez két hamutartó. nem tudm fogni senkineksem a kezét, míg kitalálja mit akar. egyrészt mer nem így működik ez, meghát geciunalmas is. beakadt lemezjátszó, vagy leitmotívumként visszatérő mondatok, unalomig futott körök, stb. minek?

meg az elképzelések. az élet legfőképp nem gondolati síkon zajlik. még a legbutább embert se lehet bábként kezelni, mer lesznek egyéni megmozdulásai, azaz mivel ütközik a cselekedete az elképzelttel, kb mintha beleszarna a levesbe. amin persze jól meglehet sértődni. ha erre van belülről fakadó igény.

a tett halála az okoskodás. márpedig csak a tettek azok amiktől változik bármi is. ígyhát ebben a szellemben: ír a faszom többet énblogot, vagy másegyebet. TÉNYLEG van jobb dolgom ennél.

bolondok napja

2009.04.01. 08:19

ki más is juthatna eszembe, ilyenkor, mint egy remek blog írója, ezé:

http://egykethanegy.blog.hu

ez a te napod bébi:D

 

ui: igen, nos sajnos danny kaye is(aki a fenti videóban mórikálja magát) meleg. mint kb minden gyermekkori hősöm. ez miafasz?

bugi

2009.03.31. 09:18

süt a nap

2009.03.30. 11:53

nagyon szép az idő odakint, süt a nap, meleg van, csicsergnek a madarak, vánszorognak a nyugdíjasok.. és mindez kibaszott depresszív hatással van rám. nem tehetek róla, én a telet szeretem.

 

fehér jennifer megihletett

2009.03.29. 11:09

http://www.anus.com/

http://www.fasz.com/

http://www.segg.com/

nem lehet megunni

2009.03.28. 00:22

az úgy volt, h eszembe jutott kéne valamit beküldenem amatőr művészek fórumára. node mitis? erőltessem meg magam? az nem lenne hozzám méltó.. meg ugye ragaszkodjunk az elvhez: oda jót sose. aztá keresgéltem, és találtam egy angol nyelvű versgenerátort, és született ez:

Szerelmem

bőröd selyemfénnyel ragyog, bimbódzó rózsák sejtetik lágyan a tavasz ígéretét,
szívem összeszorul bársonyhangod hallatán, és fülemüleként dalolja neved
és az éj sötét szárnyain leszáll, távol vagy.
lenyűgöztek gyönyörű szemeid, és az éjszaka sötétjében reményként ragyognak előttem
eltölt a remény, hogy egy napon, hiszem, könnyeinket a pezsgő váltja fel
és amint kezem combodra téved, a föld is megremeg…
a ránk boruló csönd pedig csak szerelmünk suttogja halkan

persze lefordítottam, mer amint láttyátok ez nem angol, hanem magyar.. meg belejavítottam kicsit, h azé mégis.. meghát tök értelmetlen volt alapból. persze megjelent. de nem is ez az igazán vicces, hanem a hozzászólások:

"hihetetlen milyen átalakulásokra vagy képes művészetedben.:)
Nagyon tetszett. Különleges alakja vagy Te az oldalnak…
Remek szavakkal írtad meg a megírhatatlant.
Gratulálok!
Szeretettel és tisztelettel: leguan
"

"LE a kalappal előtted! ez nagyon szép és ahogy ki van fejezve,
Hát szóhoz se jutok! Igaza van Leguan-nak!
Tisztelettel:
János
"

szabad egy táncra?

2009.03.27. 15:16

hehe

2009.03.24. 16:32

az előbb mikor beléptem fészbúkra az alábbi látvány fogadott:

asszem a fiatalembernek még van mit tanulnia az udvarlásról:D

a seggem

2009.03.23. 12:42

12:29 [koromorr] xyr,nemtudom,ovastad-e a mai blogbejegyzésem, de
12:29 [koromorr] megihlettél
12:30 [xyrius mester] nocsak:D

"kedves ph.f. benne voltál az álmomban. átbeszélgettünk egy éjszakát, és későn lett és messze laktál,és ottaludtam. és láttam, hogy iszonyatosan szőrös a hátsó feled, mint egy medvének! bolyhos."
12:30 [xyrius mester] :ddddddd
12:31 [xyrius mester] hát, mosterre mit mondjak?
12:31 [xyrius mester] se megerősíteni se megcáfolni nem tudom, de mingyá keresek egy tükröt:D
12:31 [koromorr] semmit!
12:31 [xyrius mester] :DDD
12:31 [koromorr] nem,annyira szőrös nem eleht,amilyennek álmodtam:D
12:32 [Life for rent] Ajaj, igyekszem nem gondolni semmire.
12:32 [xyrius mester] :DD
12:32 [koromorr] mázlista.
12:32 [koromorr] mint csubakka feje.
12:32 [xyrius mester] :DDDDD
12:35 [xyrius mester] http://www.naturalartsuk.com/userimages/Hairy-ass.jpg
12:35 [xyrius mester] ilyen volt,
12:35 [xyrius mester] ?
12:35 [koromorr] nemnem
12:35 [koromorr] sokkal hosszebb és selymesebb
12:35 [koromorr] és sűrűbb
12:35 [koromorr] de ez undorító:D

rákkenroll

2009.03.22. 09:51

tegnap egyik haveromnál voltam, mer múltkor felvettük ezt:


aztá gondoltam most is lesz vmi hasonló. persze nem. helyette söröztünk, jólbebasztunk.

az volt, h épp kinn cigiztünk a gangon és látom, h épp jön haza a csaja. lentről kajabál, h "helóheló". nézemmiafasz, kiafasz? aztá köszönök, mer rájöttem ugye, h kiaz. haverom nem volt ilyen szerencsés, mer ő meg észre se vette. csaj felér, elég fagyos lett a hangulat. ennek folyományaként ki lettünk paterolva a lakásból az ajtó elé, ki abba a kibaszott hidegbe. énmeg, gondoltam najóvan ezt visszakapod bazmeg, mer mit érdekel engem a családi perpatvar? aztá végül csak megenyhült vmennyire aztá szólt, h mennyünk be. lerovászkodtunk a konyhába, azmeg elkezdett mosogatni, ilyen köntösbe, és pontt ott volt a lába között a szemetes. énmeg  elkezdtem látványosan , meg jóhangosan facsargatni a kiürült sörösdobozom. azmeg kérdezi, h mér nem dobom ki? hámondom, ott van a lábad között a szemetes. igényled, h ott nyúlkáljak?:D haveromnak is vörös lett a feje egyből, de a csajnak is. énmeg röhögtem egy jót aztá elmentem hugyozni.

legyen elég ennyi:

2009.03.21. 08:34

kibaszottul tele van a pöcsöm a honlapkészítéssel.

lyányok

2009.03.20. 08:03

elkezdtem youtubeozgatni, aztá eszembe jutott, h van két szám amitől mindig jókedvem lesz. mer mind a kettő nagyon jó, igaz más miatt. az első esther junizontól az about my life a természetessége miatt:

a másikmeg keiko matsuitól a forever forever, mer ez a profizmus olyan foka már, amikor a zene magától értetődően árad, és minden hang tökéletesen a helyén van:

vicces négerek

2009.03.20. 07:44

úgy döntöttem ma a tréfás feketékről írok, mer rajtuk is nagyon jókat lehet nevetni. figyeljétek csak:

itt a balszerencsés afroamerikai fiatalember pórul jár a bankautomatával:

itt a fekete ifjú a szállodai szobafoglalás nehézségeivel küzd meg:

ezen a videón megtudhatjuk, h milyen szeretettel viseltetnek agg rokonaik iránt jámbor fekete testvéreink:

itt udvarlási szokásaikba nyerhetünk rövid bepillantást:

itt edi mörfi viccet csinál a homoszekszuálisokból:

végezetül pedig egy kis tánc:

hamár képek

2009.03.19. 22:36

tegnap bementem msnen a kittikéhez, mer láttam azon a kis ikonon vagy miszaron, h há elég fain kép van ott. aztá mondtam h ugyan küldje má el nekem. ez volt az:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

aztá, ma is bementem hozzá és kaptam ezt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

meg ezt:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

és elgondolkodtam(najó,, nemsokáig) azon, h pl vele mi a bajom. mer mongyuk csinos is, meg jófej. aztá rájöttem(hamar), h há nem ért. nem mer buta, vagy mer a fogalmazási készségemmel volna gond. csakmer nem. azabaj, h nem volt még olyan aki értett volna. és nekem ezkell. mer ugyan minek másként?

hűha

2009.03.19. 22:12

szóval az úgy volt, h megkérdeztem cseten(mer jó ember akarok lenni. régi terv ez nekem), szóvalhogy bunkó vagyok e. aztá mondták h jahát a humorom az eléggé há, szóval igen. sértő.

ésakkor eszembe jutott, h mit találtam ma. (ezt):

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

éshát én ezen nagyon nevettem. de tényleg. kb fél órát. akkor most baj van velem?

ecsém..

2009.03.19. 22:01

az imént olvastam az egyik kedvenc blogomban vmi nagyon érdekeset. asszongya, h:

"Aki még a párkapcsolatában sem lehet önmaga, az kicsoda?"

tényleg. kicsoda? a kérdés súlyát némiképp árnyalja a tény, h a felvetője egy 34 éves nő, aki egy 19 éves fiúval él együtt.(nem, nem a fia)

hátilyet

2009.03.19. 07:17

"xyr... most azon gondolkodom, hogyan kellene megértetnem veled, hogy a világ nem csak abból áll, amit te látsz vagy elképzelsz magadnak./.../akit te 19 éves gyereknek látsz, és aki már 5 évesen jobban látta a dolgokat, mint te, mert szélesebb látókörrel és összehasonlíthatatlanul nagyobb toleranciával rendelkezett./.../minek foglalkozom értelmetlen és felesleges dolgokkal, és amúgy is, ne válaszoljak egy ilyen futóbolondnak, mint amilyen te vagy. Mikor megismerkedtünk, eltiltott tőled, mert azok alapján, amit meséltem rólad, egyértelműen közveszélyesnek gondolt, és hát szerintem is igaza van, azzal a külünbséggel, hogy szerintem alapvetően gyáva és lusta vagy, ezért valószínűleg sosem teszel majd semmi igazán rosszat, vagyis tulképpen csak a szád jár./.../pont annyira fogom komolyan venni a véleményedet, mint amennyit ér. Ja és igazad van, a magadfajta szűklátókörű, másokat megítélő, önmagának mindent megbocsátó ember szemében valóban bolond vagyok."

"mondhatnam hogy azt gondolom, alapvetoen az emberekben ertekek rejlenek, a kszir meg fasz, de tul konnyu lenne es kevesbe atfogo."

"hülye"

"Pont az tetszik benned, ami saját magamban is. Az a rohadtul könyörtelen őszinteség. Kevés emberben van meg. Mert egyesek hajlamosak sértegetésre használni, mások meg még saját maguknak is elhiszik a hazugságaikat. Megint mások félnek a következményektől. Te nem."

"a kis vagány lomhán kicsorduló könnyei felfelé folynak."

"látom, ahogy lelked egyre jobban megtelik a színekkel, mintha kontrasztanyagot nyomtak vóna beléd."

"Elméd sztrádáinak száma: végtelen."

"Boahh! aludd ki magad..."


nohátakkor

2009.03.19. 06:34

itt az ideje elkezdenem a blogolást. azt találtam ki, h mindenről írni fogok ami éppen eszembe jut, és így majd jól megtudhatjátok h ki az , aki Én vagyok, h miféle izék vannak ott belül, és akkor kialakul a nem pontos, bár megkapó kép rólam. elöljáróban csak annyit, h nagyon aranyos vagyok:)

nohátakkor:

ő a kedvencem. zeroluie. nagyon aranyos. énekel.

 

süti beállítások módosítása